„…a művész sok mindent tud,
amit nem biztos, hogy észérvekkel tud bizonyítani…”

A költő rendszeresen tart előadásokat, a költészetet a pátosz porral lepett magaslatáról leemelve, a befogadás örömét hangsúlyozva, az alkotás, költői mesterség részleteibe beavatva hallgatóit.
Fiatalabbaknak tartott foglalkozásait hol művészeti táborokban vagy iskolákban, hol múzeumban tartja, rámutatva az egyes művészeti területek, a zene, a kép, a hang összekapcsolódási pontjaira. A játékba, örömbe bugyolált tudás észrevétlen válik belső, megértett ismeretté ezeken az alkalmakon, hiszen a számonkérés, az iskolás szabályok nincsenek rajtuk jelen, helyüket a kíváncsiság, a szépség, a ritmusgyakorlatok, az összefüggések észrevétlen felismerése veszi át.
Az írás mellett a képzőművészet, a zenehallgatás mellett a témához kapcsolódó komplex befogadásélmény is megjelenik foglalkozásain. Hol tárgykészítéssel, hol az ízek, az illatok felidézésével, hiszen a műveket, legyen szó versről vagy meséről, nem csupán értelmünk fogja fel, hanem testünk minden érzéke is kapcsolatba kerül vele. Az önmegismerést is segítő, objektív lírát bemutató foglalkozásain a modern költészet kerül a figyelem középpontjába.
Felnőtteknek szóló hat alkalomból álló előadássorozatain, egyfelől a kortárs költészet metaforáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők (Kövek, macskák angyalok), másfelől a kortárs prózában megjelenő hangnemeket vizsgálja (Hang-nemek).
Költői estjein Baló András Márton és Simon Attila által megzenésített verseiben gyönyörködhet a közönség, a dalokat Záhonyi Enikő adja elő. A zene különösen fontos a szerző számára, aki hisz benne, hogy a vers ereje abban rejlik, hogy alapvetően nem írott, hanem hangzó szöveg, ahol a szó az értelemre, a dallam és ritmus lélekre és testre hat. Meseregényével, a Maléna kertjé-vel a könyv illuszrátorával, Simonyi Ceciliával közös könyvbemutatókon találkozhatnak az érdeklődők, ahol felolvasás, zenehallgatás, tárgykészítés és lakmározás hozza közelebb az érdeklődő gyerekekhez és felnőttekhez a regény világát.
„Molnár Krisztina Rita nem fordítja el a fejét a rossztól, sőt a bűntől sem, részvéte és figyelme egyetemes. Ezért szólítja meg őt a lecsupaszított lét, a szegények és a szerzetesek világa. Akkor talán nem kísértene többé a gonosz, a „tátott szájú, elnyelő hiány.” Hátha a nincstelenség megszabadít a nincstől. Ahol csak magány van, meg a jót és rosszat, Káint és Ábelt egyaránt elfogadó szolgálat, ott hátha élesebb a fül. Ahol parancs van, ott hátha van üzenet is. Mélységben a magasság. Mintha Pilinszky szavait követve látná a világot: „embernek lenni annyi, mint / poklokra csavart pupillával nézni”.
Igen ám, de a versekből az is kiderül, hogy ha nézi is, mégsem a poklot akarja látni, hanem a fényt: a magasság álmokban megjelenő „fénysátrát”, amit előre sejtet „egy téli estén égő lámpa fényköre”, amiről állandóan hírt hoznak az időtlenség fényes pillanatai (hiába, hogy„örömre, hírre szánt idő: rövid”), és amit megígér: az ilyenkor már-már látható-tapintható angyali jelenlét. „ Szabó T. Anna