Évkerék Társulat
EvkerekEvkerek_KacorkiralyEvkerek_Kacor_gyerekekkelEvkerek_AranyosCsitkozasGelse jatszoter 035

“Ifjaknak, véneknek s gyerekecskéknek szórakoztatására s épülésére szolgáló sok jeles történetek ékes hangszerekkel, óriás bábukkal, s a jeles közönség bevonásával történő előadása”
Utcaszínházi óriásbábos előadásaik, színházi produkcióik, koncertjeik mellett jeles napi szokásokat, népmeséket, történeti játékokat elevenítenek meg a közönséget is gyakran bevonó- dramatikus előadások keretében. A 2001-ben alakult Társulat népművelői színházként működik: határozott céljaik, közé tartozik a néphagyományok, népszokások életünkbe integrálásának lehetőségit keresni, a közönséget néprajzi gyűjtések anyagából merített értékekkel, saját kultúránk és más népek kulturális kincseivel megismertetni. A magyar népmesék sorozatuk hazai, a Népek meséi sorozatuk öt földrész meséit elevenítik meg, az Évkerék Legendárium sorozat előadásai pedig jeles napjainkhoz kapcsolódnak.
Előadásaikon a zeneiség kiemelt szerepet játszik: az előadóművészek aktívan koncertező muzsikusok, énekmondók, táncházak muzsikusai: a Társulat tagjai alapították a HolddalaNap Zenekart is. Az előadásokon – a darab témájától függően – különböző kultúrák népzenéjéhez kíválóan értő muzsikusok játszanak: flamenco gitárostól, afrikai doboson és dél-amerikai pánsíposon át, a hazai népzenei élet nagyszerű mesteréig, mind segítőnk lehet egy-egy adott történet megelevenítésében.
Az előadásokhoz bábokat, óriásbábokat is használnak, melyeket Balla Gábor és Kő Boldizsár, a NKÖM Ipari és Formatervezési Nívódíjával kitüntetett Zöld Péter Népmese Játszótér alkotói, bábszínházi előadások kedvelt báb-készítői készítenek.
A Társulat fontos célkitűzései közé tartozik az előadások helyszínhez, alkalomhoz való tájolása: számos előadásuk született egy adott ünnep, fesztivál, rendezvény eszmei tartalmához kapcsolódóan. Az előadások egy része utcaszínházi, vásári játékként is kíválóan megél. A produkciók kisgyermekek és felnőtt közönség számára egyaránt élvezetesek: az elmúlt években óvodáktól esküvőkig, a Millenáris Parktól a, Művészetek Palotáján át, a nagyobb fesztiválokig mindenféle helyszínen játszott, muzsikált, vidám kacagásba, s elmélyült pillanatokba merítkezve a Társulat, s a Nagyérdemű együtt!

Mulattatók-ríkatók
Gulyás Anna, ki a fényesbnél fényesebb történetek előadásával s énekszóval, Kiss Krisztián és Keresztes Nagy Árpád, ki koboz, és furulya-játékával, Draskóczy Lídia, ki a cifra hegedű pöngetésével, Ágoston Béla, ki az igen kényes szerszám, a klarinét, s sok más csudahangszer ríkatásával, Móser Ádám, ki a tangóharmónika nyektetésével, Gerzson János, ki a szépölű ud s ki tudja miféle sok ősi hangicsáló jószág zengetésével szórakoztatja a jeles közönséget: kik többen, kik kevesebben, s még számosan mások: muzsikusok, báb-mozgatók, láb-mozgatók, kéz-művesek s más ügyes segítők az előadások neme s rendje szerint.
S akik az szépen faragott ékes figurákat készítik: Kő Boldizsár s barátai.

Piripiri az illatgyoker
gyerekek_evkerek_3
gyerekek_evkerek_2
gyerekek_evkerek_1
gong_vagott
A szivarvanyszinu paripa
Evkerek_langhordozo_lovag